Vakvezető kutyák

Április 27-én ünnepeltük a vakvezető kutyák világnapját.

Hosszú idő, és rengeteg munka, amíg egy szőrös kis gombóc eljut oda, hogy őt is együtt ünnepelhessük azzal a megközelítőleg 120 vakvezető kutyával, akik jelenleg Magyarországon aktívak. Sajnos a médiákban leginkább csak a problémás helyzetekben hallani róluk, pedig ezek az állatok szerte a világon több ezer fogyatékos ember számára teszik az életet élhetővé.   Sokan nem is gondolják, milyen komoly feladatokat kell elsajátítani már kölyökkortól azoknak a kutyáknak, akik később a vakok vagy a gyengénlátók segítői és társai lesznek. Először is vakvezetésre nem minden kutyafajta alkalmas. Leginkább a labrador retriever, a német juhászkutya és az óriás schnauzer felelnek meg az elvárásoknak. A vakvezető kutyáknak szánt példányok 8-12 hetes koruk körül, amint elválasztják őket a mamájuktól, nevelőgazdákhoz kerülnek, akik egyéves korukig biztosítják nekik a felhőtlen gyermekkor minden szükségletét: szeretetet, emberekhez való kötődést, inger-gazdag környezetet, és szocializációt, ismerkedést a falusitól a nagyvárosi környezetig minden élménnyel, zajjal, járművel és egyébbel, amellyel találkozhat majd munkája során. Amikor a kutya eléri a 12-14 hónapos kort, visszakerül a vakvezető iskolába, ahol először is egy hónapon keresztül megfigyelik a viselkedését, értékelik képességeit, és eldöntik az alkalmasságát. Amennyiben a szakemberek alkalmasnak találják, megkezdődik a kiképzés. Ez egy nagyon összetett és nagyon speciális kiképzői munka, ahol rengeteg mindent meg kell tanulnia a kutyának: jelezni minden le-, és fellépőt, a talajtól a gazda fejmagasságáig minden belógó akadályt, és meg kell tanulnia, hogy az ő testméretébe beleszámítsa a gazdát is. Tehát az olyan szűk helyeket, ahol mindketten nem férnének át kényelmesen, ki kell kerülnie. A kutyák megtanulják felismerni a főbb közlekedési ismertetőket (lépcső, ajtó, buszmegálló) és odavezetni a gazdit. De ami a legfontosabb, megtanulják, hogy a gazdi nem lát, ezért joguk, és egyben kötelességük felülbírálni a vezényszót, abban az esetben, ha látják, hogy annak végrehajtása veszélyes, például megtagadják a tovább előre parancsot, ha ők látják, hogy egy autó vagy kerékpáros közelít a zebrához, amelyet a gazdi nem hallott meg, nem vett észre. Amikor a kiképző úgy ítéli meg, hogy a kutya készen áll a vizsgára, először egy másik, bekötött szemű kiképzővel, tesznek egy próbautat. Mire a kutya eléri ezt a szintet, az iskola dolgozói már alaposan megismerték a természetét, tulajdonságait, és a jelentkező gazdik közül kiválasztották azt, akivel a leginkább összeillenek.  Ekkor a leendő gazda beköltözik a kutyaiskolába, egy kéthetes átadó tanfolyamra. Neki is meg kell ugyanis tanulni, hogy miket várhat el a kutyától, és hogy hogyan kell azt tőle kérni. Meg kell tanulnia bízni a kutyában, és persze nem utolsó sorban a kutya gondozását, ellátásának fortélyait is el kell sajátítani. A tanfolyam alatt a kutya is megszokja, elfogadja, és megszereti az új gazdáját. Nagyon fontos, hogy szoros kötődés alakuljon ki köztük, hiszen a vakvezető kutyák ebben a stádiumban már nem labdáért vagy jutalomfalatért dolgoznak, hanem kizárólag szeretetből. Miután a páros mindkét tagja megtanult együtt dolgozni, közös erővel vágnak neki a vizsgának. Ennek során a kutyaiskola kertjében lévő akadálypályán, és a való élet forgatagában is bizonyságot kell tenniük arról, hogy biztonságosan tudnak együtt közlekedni.   A sikeres vizsga után azonban ismét megpróbáltatás elé néznek: haza kell menni, és be kell illeszkedni a mindennapi életbe, a kutyának pedig meg kell ismernie egy új családot, baráti kört, lakást, várost, munkahelyet, és napirendet. Szerencsére ez már nem szokott túl nagy gondot okozni, és a beilleszkedésben természetesen segítenek a kutyaiskola munkatársai is. Ám a tanulásnak itt nincs vége! A jó vakvezető kutya is holtig tanul. A hetek, hónapok, évek során megtanulják a gazdájuk mindennapjaiban szereplő helyek, emberek nevét, és hogy hogyan kell oda elmenni: a posta, a bolt, az óvoda, vagy például a „megyünk a henteshez” kifejezéseket be kell tudniuk azonosítani.   A fizikai segítségen túl nem szabad megfeledkezni a vakvezető kutyák nyújtotta pozitív érzelmi hatásról sem. Ez különösen fontos, hiszen a beteg emberek könnyen sebezhetőnek, védtelennek, gyakran magányosnak érezhetik magukat. A kutyák nem tesznek különbséget beteg és egészséges ember között, nekik a gazdi, az gazdi, akit akár életük árán is megvédenek, támogatnak. A kutyák segíthetnek a világtalan embereknek igazi társra lelni, a hűség fogalmát tapasztalatból megismertetni. Segíthetnek a magány leküzdésében, értelmet adhatnak az életnek.   Aki kíváncsi arra, mit is jelent egy világtalan embernek egy vakvezető kutya, és szeretne elsőkézből hallani arról, hogyan változtatja meg a gazda életét egy látó társ, illetve hogy hogyan tudnak megbirkózni a különböző életszerű akadályokkal, az látogasson el a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének csepeli Vakvezető kutyakiképző iskolájába. Idén május 28-án rendezik azt a már hagyományosnak nevezhető versenyt, ahol vakvezető kutyák mérik össze tudásukat, természetesen a gazdák segítségével.